utálom hogy annyira de annyira igaz az,hogy semmi sem történik véletlenül.akadt tegnap némi bosszantó momentum az életemben(jó mindig akad,de tegnap este naon morci voltam).
konkrétan le volt zsírozva hogy megyünk koncertre.rég nem látott majdnem nagyon jó baráték koncertjére,meg egy nagyon jó barátom akit több hónapja nem láttam,mert elment tengerésznek,most jött vissza.tegnap.és ennek örömére úgy volt hogy csapunk egy görbe estét.na már reggel úgy keltem fel hogy jupppiii,este buli,meg jajj mit is vegyek fel,mihez is van ma kedvem,stb.stb.
aztán épp amikor már elkezdtem készülődni mindenki lemondta.fúúújjj de utálom az ilyet.ruci kivasalva,képem is kikészítve,én rákészülve,mindenki lemondja.fúúúj.
a legundorítóbb az egészben hogy valóban itthon kellett lennem az éjjel.
hát ha mondta volna vki előre...hogy ezé nem mehetek sehova....
vagy ha csak simán nem lennék ennyire forrófejű meg hirtelen haragú és el bírnám fogadni azt ami van...
hát de nem vagyok ilyen na.inkább röhögök magamon meg a már elillant dühömön reggel.legalább bírok magamon röhögni.az is vmi nem?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.