beigli névre hallgató macskám a fejemen szokott ülni.még kamasz,még megteheti.rendszeresen belebújik  a hajamba(ilyenkor a vállamon ül ugyebár),néha tupíroz is kicsit,megtép,trendi fodrász gyerek ez a beigli.meg rendszeresen átöleli az arcom.a mancsai közé fogja,úgy mint egy ember.aztán belesúg a fülembe.na jó igazából csak szuszog,meg dörömböl(dorombol),de összességében imádni való ám.és sosem engedi ki a karmait ha a fejemhez ér.sosem.legalábbis tegnapig.majdnem kikaparta a szemem a helyiről.egészen pontosan a szemem sarka alatt tépte fel a bőrt de rendesen.most meg nem mer a szemebe nézni.meg nem fut utánam mint egy kutya.hiába hívom,nem jön.pedig szokott.nem is haragszom ám rá.én voltam figyelmetlen,nem ő.kamasz,meg bolond,meg folyton játszik.na.
tulajdonképp még nevetésgesen is néztem ki tegnap,nevettem volna ha nem lett volna fájdalmas.de nagyon.bele is könnyeztem,ami még rátett egy lapáttal,mart a só.viszont ettől a könnyeim összemosódtak vérrel,folyt végig az arcomom.a látvány annyira ledöbbentett hogy be is fejeztem a sírást.
megijedtem komolyan.
groteszk.
de mára elmúlt.
a vérzés legalábbis.
viszont most úgy nézek ki mint akinek rendesen bemostak egyet.
suliban mondtam is hogy anyám elvert mert nem mosogattam el no.
aki ismeri az nevetett.
aki meg nem ismeri az hüledezett.
azokon meg én nevettem.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.