anno még kiskamaszként kezdett kialakulóban lenni a baráti társaságom.ancim örült is meg nem is.mindig azt mondta hogy most sokan vannak,de majd úgyis szelektálok és a végén azzal leszek igazán jóban akinek hasonló a háttere mint nekem.én persze hevesen tiltakoztam(abban az időben minden ellen amit mondott természetesen).szerettem hogy olyan sokszínű a bagázs.különböző hátterek,sokféle életutak,egymással ütköző izlések,amiből akár vita is lehetett volna,sőt verekedés,de nem volt gond soha.a kopasz a punk gyerekkel ugyanúgy elbeszélgetett.olyan színes volt mindenki.akkor még nyitottunk mások felé.jó persze,akkor épp az volt a dolgunk,segíteni másoknak,egy ifjúsági szervezeten belül.de azon kivűl is folyton figyeltünk a másikra,idegenekre is és még ha a saját idegeink örlődtek fel,akkor is igyekeztünk megoldani valami XY nyavajáit.annyira együtt bírtunk lenni.mindig ott voltunk egymásnak.aztán elmúlt a szememről a rószaszín ködfelhő és láttam a negatívumokat is.felületesnek tűnt hirtelen az egész.akkor kezdtek kialakulni a szorosabb barátságok.haverok ugyanúgy voltak sokan,de lett egy szűkösebb baráti köröm.késöbb ez a baráti kör ott baszott át ahol nem szégyellte.a "legjobb barátnőm" összejött egy sráccal,akit ugyan én imádtam és nagyon jóban voltunk,mint utólag kiderült,lelkibeteg volt.naná hogy ilyeneket vonzottunk magunkhoz.a fejünkre volt írva hogy lelkiproblémás ember kerestetik,mert nélküle unalmas az életem.a srác olyannyira ragaszkodott barátnőmhőz,hogy még arra az időre is féltékeny volt,amit ketten,amolyan csajosan elütöttünk míg ő dolgozott.ez kb.egy délelöttöt tett ki.teljesen ki volt bukva.haragudott rám,mert én az ő egyetlenével lehettem.na ez volt az a pont amikor már barátnőm is gondolkodóba esett.de végül összeköltözött vele(öreg hiba).kettecskén remekül elvoltak,már nem csak a srác függöt tőle,hanem egymástól függtek.jóformán ki sem mozdultak otthonról.és nem pesten éltek,így alig láttuk egymást.az én fülem lett rágva(eleinte)hogy menjek hozzájuk ki gyakrabban,de ők sosem jöttek pestre.aztán ebből jöttek a hisztik.meg az utálkozás.meg hogy én már nem is szeretem őket.jééézus.elhagyták az eszüket valahol a hátsókertben biztos.én nem függtem tőlük,nem mentem bele ebbe a játékba,hát inkább kicsesztek velem.barátból lesz a legjobb ellenség ugyebár.akkor még csak nagyon megbántottak.
jó 2-3évvel késöbb megint kezdtünk jóban lenni a lánnyal.szétmentek természetesen.jó volt megint vele lógni,jóformán együtt nőttünk fel.én hülye elfelejtettem neki mindent.erre megint megtette.összejött egy másik sráccal,aki elötte 3éven keresztül nálam próbálkozott,sikertelenül.úgy bekavartak az életembe hogy kisebb idegrottyot kaptam.
egyszerűen nem bírtam felfogni hogy lehet valaki ennyire aljas.biztos ismeritek azt az embertipust,aki annyira hülye érzelmileg,hogy elképzelhetetlen aljasságokra képes,mert egyszerűen nem érzi hogy nem kéne.amolyan miért ne.akire nem lehet szavakkal hatni,mert nem fogja fel.maximum leütheted,tán azt érti.egyszerűen érzelmileg hülye.nem fogja fel hogy mit csinál,csak röhög rajtad.félek az ilyen emberektől.félek tőle.aki régen a barátnőm volt,igen jól ismert,és ezt sikeresen ki is használta.
és most tartok ott hogy ancimnak természetesen igaza volt akkor.mert ha a mostani barátságokat nézem,akkor hasonló a háttér.jó,annyi különbséggel,hogy anci akkor még úgy gondolta és úgy mondta nekem ezt,hogy a szülők tanultak,értelmiségiek.már mindketten tudjuk hogy nem is az a lényeg.jó lényeges,de van olyan barátom,vagy csak ismerősöm,akinek a szülei olyan kis jólelkű egyszerű emberkék.de jólelkűek.helyén van a szívük.és igenis lényeges hogy mit hozott otthonról az ember.van olyan barátnőm akit általában imádok.de néha ő sem tudja hogy mit merre hova meddig miért.aztán szépen lassan kiderült számomra hogy mennyire kaki otthon a helyzete,azóta azon csodálkozom hogy mennyire normális.semmiféle szülőképe nincs.mármint semmi használható.azóta türelmesebb vagyok vele.próbálom néha elmagyarázni neki a dolgokat,meg segíteni.ő nem tudja ezeket a dolgokat mástól megkapni,csak a barátaitól.és eddig is meglepően sok ragadt rá.ő érzi hogy mit kéne,csak nem tudja hogy.de legalább felfogja,befogadja amit az ember mond neki.és sosem lenne aljas...
aztán ott van a másik "volt barátnő",akivel úgy 2évig voltunk nagyon jóban.tanulságos barátság volt a miénk.értelmes,okos,céltudatos,jószívű lány,hülye szülőkkel.sokat lógtunk egymásnál.persze leginkább annál leledzettünk,akinél nem volt otthon szülő.mert szupertitkos dolgokat beszéltünk meg folyton ugyebár.de ha véletlenül nálunk itthon volt ancim,mindig sürgött-forgott körülöttünk,sütit gyártott meg ilyenek,folyton kérdezgette nem kérünk-e valamit.barántő meg is jegyezte milyen idegesítő.akkor még annak tűnt,ma már elküldeném a fenébe azt aki ilyet mond.bezzeg náluk.anyukája paranoid elképzelése volt,hogy én azért vagyok náluk annyit,mert oda akarok költözni.ki akarom őket túrni onnan,hogy barátnővel ketten éljünk ott.emelett meg volt győződve róla hogy leszbikus vagyok és az ő kicsi lányára fáj a fogam.ezen akkor jót nevettünk.aztán csak megfertőzte barátnő fejét anyuka téveszméje.na nem a leszboszi dolog,hanem úgy egyátalán.hogy én kihasználom őt.érdekes.és kár érte.ő aztán "csak"annyira ment át aljasba,hogy segített "feltörni" az emailemet a másik csajnak,aki idegrottyot okozott nekem.nem is törték fel amúgy,tudta a jelszavamat,mert amikor nálunk nem volt net egy ideig,néha megkértem nézzen már rá a fiókomra.ki gondolta volna hogy baj lehet belőle ugyebár.azóta párhavonta cserélgetem a jelszavakat.előszeretettel törölgették az emailjeimet,meg a nevemben írtak másnak.jó volt.igazából agyrém.nem tudom,nekem eszembe nem jutna.
és hogy miért jutottak most eszembe ezek több év távlatából?
velük álmodtam.hogy megint kibasznak velem.nem volt jó....
és a mai napig nem tudom hogy lehet kivédeni az ilyet.megbízol valakiben,éveken keresztül megosztasz vele mindent,aztán tessék.na jó annyit tanultam belőle,hogy már tán,mondom tán felismerem azt akinek "még a szeme se áll jól".de érteni még mindig nem értem hogy mire volt ez jó.biztos volt oka a dolognak,csak azt nem értem miért nem lehetett megbeszélni,hogy mi a gond velem.vagy nem volt igazából gond,csak amolyan gyerekesen szivassuk meg a másikat és röhögjünk rajta egy jót?tényleg örömet tud okozni az ilyen?
öröm....pff.kinek mi az öröm.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.