Azok után, hogy 3 nem feltétlenül zökkenőmentes, de élvezetes és emlékezetes évet töltöttem fősulin, ahol fokozatosan kiérdemeltük a megbecsülést és a szeretetet az oktatók és munkatársak részéről;
azok után, hogy a tudásért tanultunk és sokszor küzdöttünk, hogy tanulhassunk, mindezt a megfelelő emberektől;
azok után, hogy kis csapatunkat már elkezdték számon tartani a nagy koponyák, már mindenkinek meg volt a maga mentora, mindenki rendelkezett már-már barátinak mondható kapcsolattal, esetleg kapcsolatokkal a nagy nevek közül, és kezdtük úgy érezni, hogy lehet még ebből valami...elkaszáltak minket. Nem tanulhattunk tovább, legalábbis nem a jól megszokott környezetben.

A többség úgy gondolta, hogy nem kívánja folytatni ezt az egészet más intézményben, más tanárokkal. Pár napig én is így éreztem. Erősen gondolkodtam más irányú tanulmányokon, aztán tele lett a pelus, hogy tán nem vagyok elég jó oda. Ami valószínűleg így is van. Legalábbis jelenleg. Így hát maradtam a már elkezdett irányvonalnál, pótfelvételiztem egy másik intézménybe.

Baromira izgultam. Idegen környezet, totál idegen emberek, bizonyítani kell megint, amikor még csak most kezdtem összekaparni magam romjaimból. Igazság szerint most gyógyírként hatna a régi suli, ahol az új ötleteket baromi szívesen megvalósítottam volna szívem csücske professzorommal. Végtére is még csak most kezdtünk el normálisan megismerkedni és tán felmérni, hogy ki mi iránt érdeklődik, hogyan közelíti meg azt, hogyan lehetne ütköztetni a nézőpontokat. Legalábbis én így éreztem.
A felvételi előtt lecsekkoltam a leendő új profokat, és ki is szúrtam egy szimpatikus arcot, akiről a helyszínen két már végzett diák megsúgta, hogy annyira nem jó arc ám. Bezzeg a másik prof, aki még bent leledzett felvételin, na hogy az milyen édes pofa.
Kedvesnek kedves volt mind a kettő. Az egyik kimérten kedves, nekem amolyan végtelenül egyenes és határozott emberkének tűnt, ami nálam nyerő dolog. A másik meg édes pofa volt valóban, nekem már-már túl sokat adott a fene nagy kedvességéből. Ugyanis kiragadott 6-7 sornyit a szakdolgozatomból és azt bizony ízekre szedte. Hát hogy ez itt nincs normálisan kifejtve. Az ott egy ilyen felvezető akármi teccik tudni... Igen, igen, nyilván itt még nincs kifejtve, de akkor sem hat érvként, neki nem tűnik meggyőzőnek. Namármost hitről és tudásról írtam a szakdolgozatomat és nem kívántam egyik mellett sem letenni a voksot. És ezt közöltem is a úriemberrel. Lehet hogy nem kellett volna, mert szemmel láthatóan nem szerette eme mondatomat. Ja bocs, elfelejtettem, hogy épp az egyik egyházinak mondott egyetemen ülök felvételi elbeszélgetésen, de a teremben található emberek közül valaki viszont azt felejtette el, hogy vallástudományról beszélünk, TUDOMÁNY, és nem teológia. Ítéletmentesség kezit csókolom! Vallási nézeteimet az elmúlt 3 évben is nagyrészt magamban tartottam, ezen változtatni nem fogok és nem leszek hirtelen kurva nagy hívő pusztán azért, hogy felvegyenek. Akinek ez nem tetszik az ne vegyen fel, és/vagy nyalja ki a magam módján vallásos seggemet.
Természetesen beletrafáltam a jóember szakterületébe, már nem a seggnyalásra gondolok, hanem a kiragadott pár mondatra, ami valóban nem volt rendesen kifejtve, és az én kurva anyámat, amiért nem tudtam Aquinói Szent Tamás ötödik útját premisszákra bontva elmondani neki. Illett volna valóban. Idáig még mindig oké lett volna a dolog, mea culpa. Viszont ezek után édes mosollyal az arcán megkérdezte, hogy a konzulensem olvasta-e a szakdolgozatomat. Nyugodtan mondjam meg az igazat. Jobb, hogy nem tettem, mert ha az igazamat mondtam volna neki, akkor tuti, hogy egy jól irányzott fejeléssel kezdem a mondókámat. De nem. Mondtam, hogy természetesen elolvasta. Hát hogy ki is volt a konzulens? Ja ő? Hát ő tudományfilozófiával foglalkozik, akkor miért nála írtam vallásfilozófia témában? Mert ő volt egyetlen szóba jöhető jelölt bazdmeg, azért. Ő az, aki nem szarik az ember fejére, aki még ha nem is teljesen ofé egy témában, hajlandó átrágni a kellő szakirodalmat az emberrel, hogy azután a tőle telhető legjobb tanácsot tudja adni. Ezé bazdmeg. Tehát kedvesen, mosolygósan (már amennyire még tudtam mosolyogni abban a szituációban) közöltem, hogy személyes okai voltak a választásnak, úgy gondoltam, hogy ő az a tanár, akivel leginkább együtt tudok dolgozni. És ki volt az az opponens, aki erre a szakdolgozatra ötöst adott? No. Hát ennél a pontnál már nagy valószínűséggel eléggé eltorzult az arcom. Ez van. Ha morcos vagyok, akkor az bizony pokolian kiül az arcomra. Nem megyek el színésznek, viszont legalább a velem szemben ülő ember ráébredhet, hogy épp olyan határt feszeget, amit tán nem kéne. Ha ő nem is, a másik jóember ráébredt, és gyorsan átvette a kérdezgetés jogát. A felvételi ezen részével nem is volt gond. Bár akármennyire sikerült a baromi édes pofának kizökkentenie a nagy nehezen magamra erőltetett összeszedettségből és viszonylagos nyugodtságból, tűrhetően válaszolgattam a többi kérdésre.
Édes pofa a végén igyekezett vigasztalni, hogy hát így is magasan a minimum felett teljesítettem. Magyarán gratulál, fel vagyok véve.

Köszi. Ez remek. Miért is nem érzem magam megkönnyebbülve? Miért is nem vagyok felhőtlenül vidám?
Az oké, ha kritizálnak, de tényleg. Nehezen fogadom, de elfogadom, megfogadom. De ahogy ez tálalva volt...
Hát ezt nehezen emésztettem meg. Mármint még mindig nem emésztettem meg. Tudom, hogy előző oskolában el lettünk kényeztetve és azzal is tisztában vagyok, hogy egy diplomagyárban írtam egy jónak titulált szakdolgozatot, ami máshol tán szart sem ér. Tudom, hogy fel kell kötnöm a gatyámat, mert ez a suli nyilván keményebb lesz. De attól még nem kell ennyire fitogtatni, hogy ez a suli mennyivel színvonalasabb. Igen, valszeg ha itt írom ezt a szakdolgozatot, sokkal többet kellett volna vele dolgoznom. De akkor is miért kell a másik ember munkáját, mind az enyémet, mind a konzulensem és opponensem munkáját ilyen formán lehúzni?
Lehetett volna finomabban is közölni ám, hogy ez ide kevés, de nájsz tráj. Majd segítek gatyába rázni a témát, elvégre ez a szakterületem. Mennyire másként hat, nem?

De segáz. Így is magasan a minimum felett teljesítettem. Az én pontozófüzetemben viszont ez a mai kritikán aluli volt. Emberileg.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.