néha csak annyit bírnék mondani az égnek,hogy bazzeg.
ehelyett csak mosolygok.már a nem értemen is átlendültem,mert vannak dolgok amiket egyszerűen nem kell érteni,csak ott kell lenni és fel kell fogni hogy igen itt és most történik és igen itt és most van az amire vártál/vágytál.

annyira akartam új embereket,új helyeket,érzéseket,gondolatokat,életeket...
végig ott voltak az orrom előtt,de nem láttam őket feltehetően pont az orromtól,amit vhol jól fent hagytam....
hülye én.
meg hülye ők.
mert ők is épp így valahogy.
de jobb késöbb ugyebár...
aztán most meg persze pánik van.pánik van amikor fel kéne kicsit adni a már jól megszokott bandát,helyet,zenét...nem is feladni,mert tulajdonképp szó sincs feladásról,nem is menne,csak nyitni kéne más irányba is és akkor jön a pánik.á nem,mégse megyek.fáradt vagyok,nem érek rá.ect.ect.
ráérhetnék,kv is van a világon,anci is mondogatja hogy leszek szíves menni csacsogni,táncizni,idétlenkedni,korosztályomhoz méltóan.
és hoppá.itt a bibi.én ilyet már nem tudok,úgy normálisan.
tegnap a fél osztály összeült sörözni,röhögni,hülyülni,csak úgy lazulni.
aztán felvetődtek életértelmet kereső témák és azt hittem összecsinálom magam az örömtől hogy ilyen beszélgetést hallhatok,és végre nem csak én beszélek ilyenekről a kedves kevésbé érdeklődő hallgatóságnak x üveg sör után.

nesze nekem.itt van,és pánikolok.
pánikolok,mert ki kell szakadni ezekből az érzésekből és vissza kell térni a mókuskerékbe és kurvára nem tudom összehozni a kettőt.
mostani állapotom elérése,amolyan békés összhang és egyensúly került 3 évembe.
utálom hogy választani kell a jópofi,partyarc pokbibi és a között a pokbibi közt,akire lehet számítani,akihez lehet fordulni minden szarral,mert tud okosat mondani és tud felesősségteljes lenni és össze bír tartani nagy küzdelmek árán egy széthullófélben lévő családot.de a kettő meg nincs meg igazán együtt,sehogysem működik és szétválasztani sem tudom,legjobb példa erre,hogy ha épp egyedül leledzem itthon takarítás,mosogatás or főzés közben maxon bömböltetem a rádiót és táncolok közben.
persze ha valaki haza gyün akkor befejezem és komolykodom.legalábbis nem kornyikálok önfeledten.most akkor mi van?

érdekeset álmodtam minap.
a macskák levertek valami üveget,anci idegbeteg volt,állt a darabkák fölött és csak panaszkodott és siránkozott,meg nem bíromozott,apám részegen üvöltözött és kéretlen tanácsokat osztogatott,bátyám csak állt a háttérben és nézett és meg feltakarítottam,majd bementem a szobámba,ráhajtottam a fejemet Kedves lábára,aki adott egy puszit a homlokomra majd szépen csendben megsemmisültem.szó szerint.feloldódtam és megszűntem létezni.és jó volt...

nos ehhez már csak egy Kedves hiányzik.a többivel sajna rendelkezem.

ezzel meg csak az a gond,hogy kiadni magam úgy igazán nem bírom.még itt sem.jelenleg egy db ember van(családon kívül)aki ismer,de tényleg.
hagyma meg ogre effektus meg a kibaszott rétegek.egy szintig némi idő után meghámozható vagyok,aztán meg feltörhetetlen héj következik.
és tegnap megismertem valakit aki épp így...
és durva és nagyon jó és jön a pánik.
mert az egész szitu,meg az érzés Bálosra emlékeztet.
pedig azt hittem nekem mással olyan sosem lesz.mert egy darab emberrel lehet csak ennyire ezt érezni.fú de fújj.
teljes elfogadás emellett kegyetlen türelmetlenség hogy minél többet tudj meg a másikról.
undorító....
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.