nahát.
most tudtam meg hogy volt főnököm meghalt.
és nem vagyok túl szomorú.
mármint félre ne értsd,szerettem őt nagyon,csak nála tudom azt érezni,hogy most jobb neki.érdekes hogy emberekkel kapcsolatban könnyebben viselem a halált.

hú anyám mennyi mindent köszönhetek neki.sok szempontból ő nyitotta fel a szemem és mennyire gyűlöltem őt érte.akkor:)
megbolygatta az akkor még igen kellemes,játszótéren fakardozós életemet.és jött nekem a vonzással meg a törvényével és én meg felháborodtam,hogy nem gondolhatja komolyan hogy azt a sok szart amit néha át kell élnem én akarom magamnak...
hehe.
akkor úgy éreztem,mintha felnyitott volna egy szikével,átvizslatta volna mi van belül,majd úgyhagyott volna,hogy láttad te is hogy volt eredetileg,rakd össze magad,ha akarod.
jó időbe telt mire megint egyben voltam,de ha akkor nem szed szét,még most is úgy lennék,ahogy voltam.
köszönet érte!

ami pedig mindig eszembe fog jutni rólad,az az,hogy amikor gusztustalan,nyákos,hideg reggel morcosan érkeztem az irodába,te kinéztél és idióta vigyorral a fejeden közölted hogy nem veszünk semmit,majd becsaptad az orrom előtt az ajtót.
és máris sütött a nap...

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.