Rájöttem ám valamire.No nem most,csak egyre inkább érzem a dolgot.A Túl sok románc című film kapcsán jutott eszembe.Épp.Most.
Egy nem túl egyszerű,hangoskodó,temperamentumos,de nagyon összetartó olasz családról szól.Na és én ilyet akarok.Mármint nem olaszt:)Ahhoz volt már szerencsém.A szenvedéllyel nem volt gond.Sőt.Sok is volt.Bár ma is mosolygok,ha a veszekedéseinkre gondolok.Az jó volt.Szeretek veszekedni azt hiszem.Kell néha.Na igen,néha és nem folyamatosan:)
Viszont azt nagyon szerettem,hogy mindig kimondta,ami benne volt.Azt hiszem,ez alapvető elvárásom lesz majd,ha lesz saját bejáratú családom.Szép nagy házban.Az álom.Hja.Viszont most tán lehetőség is adódik rá,és tán már nyáron házavatót fogok tartani.Lekopogtam.
Az álomban benne van az is,hogy legalább évente egyszer összegyűljön a népes rokonság.Mondjuk ez már adott,de nem véletlenül kicsit félve gondolok az elöttem álló karácsonyi családi mosolypartyra.Mert ott nem őszínték ám az emberek.És erőltetett mosoly ül mindenki arcán.Meg rengeteg kimondatlan dolog lóg állandóan a levegőben.Na én ezt nagyon nem szeretem.De ha megszegem,a szerintük jól bevált szabályokat,hogy befogja mindenki a csőrét,legalább arra a pár órára amit együtt töltünk évente,akkor meg én vagyok a rossz.Szerintem csak őszinte.Mert az őszinteség szerintem nem bántó ám,ha az ember normálisan fogalmazza meg.És ha bántó is....kedves családom tagjai a harmadik kupica pálinka után úgyis egymást szekálják.Szóval én általában jó előre kifejezem nem tetszésemet,onnantól tudják hogy engem kihagyhatnak az álszent bulijukból.Meg hát tudok én igen bunkó is lenni.Őszintén bunkó.Nem ám burkolt megjegyzéseket tolok,mint ők.Nem:)
Szóval nálam ilyen nem lesz.Baráti körben sincs.Egyszer ugyan elkövettük azt a nagy hibát,hogy nem beszéltük meg rögtön a sérelmeket,de tanultunk belőle,mindannyian.De alapvetően mindenki nagyon jól kommunikál,és ezt nagyon szeretem bennük.Bennünk.Hogy tudunk úgy igazán őszinték lenni.Most tapasztaltam meg,hogy ez mekkora kincs.Mert van akinek ez nem megy.Vicces,de valahogy abban a hitben éltem,hogy ez természetes.Mert szűk családi körben is meg tudjuk beszélni a dolgokat.Körülöttem eddig mindig mindenkivel meg tudtam értetni magamat és fordítva.Eddig.És most nem tudok mit kezdeni azzal a ténnyel,hogy valaki,akire én nagyon kiváncsi lennék,nem tud nyitni.Pedig nagyon szeretném érteni Őt.Tudni minden gondolatáról és kicsit átérezni az érzéseit.De alkalmam sincs elmondani neki ezt.Na tán elolvassa e sorokat.
Azt hiszem,mi (barátaimmal) többek közt azért tudunk jól kommunikálni,mert megtanították.És megtanultuk azt is,hogy ha valaki őszinte hozzánk és kitárulkozik,az nagy kincs,és hálásnak kell érte lenni.Na ezt felejtettem el,mert ebben benne van ugyebár az is,hogy ez nem megy mindenkinek oly könnyen.Pedig jó volna.Nagyon jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.