nem tudom miért de vhogy azt vártam hogy mostan majd változnak a dolgok kicsit.
de nem.vagy csak egyenlőre nem.
tegnap kikészültem.bőgtem egész nap végre.most jobb.asszem.remekül nézek ki mellé a duplájára dagadt szemeimmel ám,amin se vizin se borogatás se kenceficék nem változtatnak.
mert nem változott semmi.
most nem nagymamit ápolom,hanem anyámat.szét van esve,ami érthető,de emiatt én nem eshettem szét.a nyomában kellett járnom és mindent összerakni utána.
aztán rámtört az érzés hogy elfáradtam.most.és kész.kibuktam.még barátnőnél a második üveg bor után,de végre kibuktam.itthon nem tudtam volna,anci miatt.ránézek és tudom hogy egyben kéne maradni.hát adtam magamnak egy napot az összezuhanásra.
tegnap átjöttek bátyámék.bejött a szobámba ahol épp az ágyon bőgtem,de olyan szinten hogy köszönni nem bírtam.megkérdezte hogy jól vagyok-e(????jól baze..azé bőgök nem?),majd kiment.végre elaludtam kicsit,erre 10percenként bejött vki vmivel hogy ez meg az merre van meg mit gondolok erről meg arról én meg üvölteni szerettem volna hogy épp rottyon vagyok bazdmeg,hagyj békén szenvedni jó?de nem.mert nem változik semmi és az élet megy tovább és nekem egyben kell lennem mert látszólag most nem megy nélkülem.aztán még báty barátnője is benézett hozzám,ő is okosan megkérdezte hogy jól vagyok-e,mondtam hogy persze csak begyulladt a szemem tudod,azé ilyen(tényleg ennyire töketlenek?tudom hogy nem bír mit mondani,de legalább akkor ne mondjon semmit tényleg).aztán még rámosolygott meg kacsintott egyet hogy majd beszélünk neten.aha.jó.pont neked fogom kiönteni a lelkiszemetesemet nemde?persze,beszélünk.
ő nem igazán tud ilyenkor kommunikálni.érdekes mód neten igen.nem kell az ember elnyúzott képébe belebámulni,úgy nyílván könnyebb.neki.
bátyámnak meg csak annyit tudtam volna mondani hogy kösz hogy nem voltál itt velem az elmúlt néhány évben,pláne az elmúlt egy évben,és tudom hogy jópár év múlva sem leszel itt velem és nem fogsz segíteni az ég világon semmit se.kösz.
kösz hogy nekem kell majd végig játszanom ugyanezt megint.tudom hogy az még messze van,de mostanság rémálmaim vannak ezzel kapcsolatban.sosem nagymamival álmodom újra a dolgokat,hanem ugyanazokat a szitukat látom anyámmal.ami sokkal szarabb.ülünk az orvosi rendelő várójában,ő kerekeskocsiban én meg idegbetegen,aztán egyik pillanatról a másikra elkezd üvölteni.nem is üvölteni hanem sikítozni mint akit nyúznak pusztán azért mert már kurvarégóta kell várni.és én nem tudom lecsitítani.csak üvölt eltorzult képpel,közben bepisil én meg állok ott és azt sem tudom mihez kezdjek.következő "jelenetben" már itthon vagyunk.megyek ki reggel a szobámból,megyek megnézni hogy mi van meg felkelteni,ő meg nytott szájjal fekszik és alig merek odamenni mert nem tudom él-e még.minden reggel eljátszottuk ezt.az orvosi rendelős sztori után 3napig remegtem.merthogy ezeket átéltem,csak nagymamival.de csak anyám tudott ezekről.bátyám se.persze nem is várom el hogy ezek után...nem is tudom mit várok.sosem kértem hogy itt legyen velem,sosem mondtam hogy menyire szar.hogy mennyire elegem van a pisiből a kakiból meg egyéb testnedvekből.sosem.mindig csak annyit kérdezett hogy hogy vagyok én meg mindig csak annyit mondtam hogy fáradtan.sosem mondtam hogy ez nem fizikai fáradtság.ő meg sosem kérdezett rá...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.