lelkesen kutatom az élet nem-értelmét.mert a "megvilágosodás"=a nem-léttel.ha Te nem vagy.felszámolod önmagad és utat engedsz vmi sokkal nagyobbnak.és szebbnek,meg igazabbnak.
még általánosban volt kötelező hittanunk.jujj de utáltam.mindig is lázadtam az ellen az idea ellen,hogy bűnösök és jóformán semmik vagyunk.és húzzuk meg magunkat ha jót akarunk,tűrjük a szenvedést ne kérdezzünk,kuss a nevünk és higyjünk vakon.na de mi a hit?
milyen érzés?és miért vagyok bűnös?egy újszülött mitől bűnös?vagy akkor még nem az,csak amikor oviban a pistikének szebb és jobb tamagocsija van és azt irigyli akkor lesz bűnös?
hm.
aztán jött a lázadás ezellen,mit lázadás,merev elutasítás.ha a bibliát megláttam kirázott a hideg.a templomoktól meg végképp rosszul voltam.
egyszerűen nem bírtam elhinni hogy birkulni kell.tudtam vagy tudni akartam hogy feladatom van itt.hogy van Ok.van cél.mennyivel megnyugtatóbb nem?hogy semmi sincs véletlenül.
aztán a végén kiderül hogy lóf@szt.
isten röhög rajtunk.vagy tán még arra sem méltat.a röhögést nem gúnyosan értem,csak úgy mint amikor én nevetek a kutyán akit baromi boldoggá bír tenni egy fadarab.kretén mód rohangál vele,meg örömködik,meg zsörtölődik amikor elveszi tőle a másik.
mi meg kretén mód rohangálunk a pénz,a ház,a kocsi,a trendi partner után.folyton folyvást valami szebb,jobb fadarab kell,ami ha már megvan,nem is ér annyit,mert a másik kutya szájában lévő fadarab biztos jobb.
közben meg nem figyelünk arra amikor ránk szólnak hogy állj már meg,ne fuss át az úton,jön az autó...
vagy hogy én erre megyek...gyere.de nem,nem figyelünk,aztán meg kétségbeesetten rohangálunk,mert egyedül maradtunk.
egyszer egy kutyakiképző azt mondta nekem,hogy ha hiszem ha nem a kutya szereti ha megmondják neki mit tegyen.
namármost akkor mi miben különbözünk?
folyton várjuk hogy a jóisten mondja már meg mi legyen,vagy imádkozunk hogy szedjen ki nyomorunkból,miközben ő meg is teszi,csak nem halljuk meg.
ha kicsit el bírnánk magunkat csitítani,tán hallanánk is valamit.vagy ha nem bámulnánk annyira bambán magunk elé meredten hogy végre meglássuk az igazságot,tán és mondom tán akkor látnánk is valamit.
van-e magasabb cél?
van persze.
csak nem a miénk.
olvastam egy interjút egy színésszel.azt mondta hogy ha felmegy a színpadra,énekel és táncol,sosem tervezi el a koreográfiát.átengedi magán a zenét,hagyja hogy átfollyon rajta és úgy mozog ahogy jön.ahogy a zene kihozza belőle.
na valahogy így kéne tudatosan,én nélkül élni.
és a végén oda lukadunk ki,hogy valóban nincs nekünk célunk,nincs nekünk okunk a létezésre.
hehe....
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.