tegnap este az jutott eszembe,hogy tulajdonképp nem is gyászolok.vagy gyászoltam.legalábbis nem sokáig.az egy dolog hogy megkönnyebbültem,és már baromira nem nyomja ez a a lelkemet,mármint hogy nem lenne szabad könnyebbnek érezni az életet,mert hát miért ne érezném annak ha egyszer az.de azért néha rámtörnek furcsaságok.
hallom ahogy sóhajt.amikor rosszul volt és nem is volt igazán magánál,olyan nagyon furcsán bírt sóhajtani.
meg néha érzem magamon a körmeit.hosszú körmei voltak és valahogy baromira undorodtam tőle.és érzem ahogy hozzám ér,ha csak egy pillanatra is.
anci meg látta őt teljesen magán kívüli állapotban,torzonborz hajjal,őrült tekintettel....
egyesek szerint ezek a félelmeink.
na de mitől félek?
az igaz,hogy amig élt,addig rettegtem attól a bizonyos sóhajtól,mert annak általában mentő lett a vége.és a körmeitől meg undorodtam.de most mitől félnék?
anci attól fél néha,hogy ő talán most nem boldog.
aztán meg tudja hogy az.
tegnap est végig pörgött a fejemben mindenki akit elvesztettem.
kezdve az első macskámmal.
a lovammal.
a tanyán lévő kutyával,akit nem is ismertem,de megmérgezték és 8éves fejjel én maradtam mellette míg elment.
stb,stb.
a halál mindig is ott volt az életemben,mindig a része volt és régen nem féltem tőle.aztán meg jött a nemértés.aztán az undor.nem is a haláltól undorodtam,hanem a folyamattól.
a szenvedéstől,aminek a vége egy nyugodt arckifejezés,ennek ellenére mindenki más sír és nyomott lesz minden meg csendes.
meg a halál szaga....
és ne mondja nekem senki hogy nincs szaga,mert van,legfeljebb nem érzi mindenki.
és még íze is van.
apám anyja előszeretettel öl.komolyan mondom hogy élvezi.aztán megfőzi.és ha eszel belőle ott az íze.
ha boltban vett húsból csinál bármit is annak nincs olyan íze.
de ha ő tette,vagy legalábbis ott volt és nézte,aztán bármi undor nélkül megsüti a döglött állatot az bűzlik.és olyan nagy élvezettel bírja enni....
ettől függetlenül nem leszek vega,csak hiányolom azt a tiszteletet,amit eleink meg bírtak adni az állatnak,akinek elvették az életét,hogy a sajátjuk megmaradjon.
szóval az a bizonyos nem költői halál...
nem is a halál undorító csak a test elmúlása.
tulajdonképp akkor már maga a test undorító.
a gnosztikusok szerint maga a börtön.a lélek börtöne.na de miért lennénk börtönbe zárva?
régen nem így voltunk?
elrontottunk valamit?
vagy elfelejtettük átengedni magunkon az istenit és ezáltal élvezni az életet?
ha mind isten-átjárók lennénk akkor mi dolgunk lenne egymással?
mindenkinek lenne feladata?"isteni küldetése"?
vagy csak simán élveznénk hogy itt vagyunk?
valahogy nehéz elképzelni hogy mindenki azzal a bizonyos üdvözült mosollyal az arcán járkálna a világban.nem is szólnánk egymáshoz igazán,mert hát minek.csak hallgatnánk.mert lenne mit hallgatni.no nem másik embert...hanem a világot.
ha tapasztalni vagyunk itt.....akkor....csak úgy tapasztalhatunk igazán ha isten-átjárók vagyunk?és akkor mi a jó marinénit kell megtapasztalni,ha egyszer a test és a tudat elnyom minden tapasztalást?
és mi a helyzet a reinkarnációval?
ha ott kint,a földi léten túl valóban annyira fasza,és hiszem hogy az,akkor minek akarna bárki is visszajönni?
vagy nem tehetünk semmit mert jövünk és kész?
mert akkor már megint ott tartok hogy mi értelme az egészek,csak most nem az életről beszélek,hanem a Létezésről.
vagy létezik valami létra,amin a lélek egyre magasabbra jut?
f@sznak kérdezek én ennyit.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.