mintha rémlene a valóság.
Néha átlátok mindent és boldogsággal tölt el egyszerűsége.
Aztán hozom megszokott formámat és már előre bosszankodom mindenen és máris megszűnik az átláthatóság.
Ott van még mindig,elérhető közelségben,mégsem érem el.
Aztán néha eszembe jut,hogy gyerekfejjel mennyi mindent tudtam ösztönösen.
Most meg mennyi mindenen agyalok,pedig ott van a válasz valahol a múltban.
Csak elfelejtettem.
Ha hangosan gondolkodom,Anci szokott emlékeztetni hogy de hát ezt meg ezt mondtad X évesen,ezt meg ezt láttad X évesen....
Én meg csak hümmögök és próbálok emlékezni,de semmi.

Tegnap este eszembe jutott valami,amit még akkori vezetőm tanított és amit akkor még nem értettem.Egy bizonyos légzéstechnika.Azt mondta ha beszélni akarok vele,akkor használjam és máris ott vagyok...
Egy idő után szükségtelen volt már az a bizonyos légzés,zsigerből működött a dolog,elérhetővé vált számomra bármikor.
Azt hiszem ideje előkaparnom azt a módszert.

Elképzeltem origi énemet,amint összerakosgat épp és cinkosan odakacsint Istennek,hogy na ez mókás lesz.Ott lesz minden a kezem ügyében,de spékeljünk meg engem némi önfejűséggel,vajon leküzdöm-e?

Érzelmek melyekhez oly makacsul ragaszkodtam éveken át,hisz emberségemet erősítik.Most már csak hátráltattok...
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.